Ma a Lurdy Ház Palace mozijában jártam, és kifelé jövet igen nagy meglepetés ért: a folyosó falán lévő megvilágított filmes plakátok sorában megpillantottam a Julie&Julia -egyelőre még csak angol nyelvű- plakátját is, aminek több okból is nagyon megörültem. Elsőként már azért a puszta tényért, hogy jé, talán tényleg bemutatják nálunk is a filmet, ami a magyar mozik mai helyzetét és a közönség ízlését tekintve már nagy dolog, – szerintem.
Másik ok, amiért örültem, pedig az, hogy ha már most kinn van a plakátja, akkor ez két dolgot jelenthet:
1. a nagyközönségnek várhatóan jobban az ínyére lesz, nagyobb sikerre, érdeklődésre számíthatunk itthon, mint márciusban a Kételynél. gondolom ez már csak abból is adódik, hogy a film témája és műfaja is könnyedebb, ill. hogy a harmadik főszereplő – az ételek, a főzés és az evés mindig is a magyar ember egyik kedvenc időtöltése volt.
És 2.: ha már most kinn van a plakátja, akkor nagyobb eséllyel reménykedhetünk abban, hogy az előre beígért naptól, azaz október 15.-től láthatjuk a filmet a hazai mozikban, és nem járunk úgy, mint a Kételynél, amit február végére ígértek, közben több helyen lett belőle április vége is, mire végül sikerült megcélozni a forgalmazónak a március végét…
A képen az a bizonyos plakát látható, mert úgy éreztem, ezt a jeles pillanatot meg kell örökítenem.
Egy különbség biztosan van a “Julie & Julia” főszereplői, Meryl Streep és Amy Adams között: az anyagcseréjük.
A Ladies’ Home Journal augusztusi számában a már másodszor együtt dolgozó színésznők (a tavaly bemutatott “Kétely” című filmben is együtt játszottak) a forgatáson elfogyasztott ételek hatásairól beszélgettek. “15 fontot (kb 7 kg) híztam, és még mindig próbálok megszabadulni tőle!” -sóhajtotta Streep, aki a világhírű séfet, Julia Child-ot alakítja a filmben. De hozzáteszi: “Megérte.”
Adams korántsem hízott annyit, mint Streep. Ő Julie Powell-t formálta meg, ki egy fiatal író, s egy napon eldönti, hogy megváltoztatja magát és életét azért, hogy végigfőzze Child összes receptjét, és a tapasztalatairól írjon egy blogot. De a színésznő bevallotta:” Nagyon sokat ettem!”
Mindkét hölgy hibáztathatja Nora Ephront a nagy evészetekért. “Ez egyike volt azoknak a dolgoknak, amit elmondtam a próbán”, osztja meg a rendező. “Mindenkinek ennie kell a jelenetekben, és mindenki igen könnyen nekiesett az ételeknek.” A film, amit jövő hónapban mutatnak be az amerikai mozik, Child életre szóló mottóját hangoztatja: “Egyél és élvezd az életet”- mondja Adams, majd elmondja képeslap szövegét, ami inspirálta őt a forgatás alatt: ” A főzés olyan mint a szerelem - átéléssel kell megközelíteni”.
Annak a kulturális jelenség létrehozásának, amit Julia Child megtestesített, 3 fontos hozzávalója: egy férfi, egy étkezés és egy TV kamera.
Öt évvel Julia Child halála után Meryl Streep személyesíti meg őt a vásznon. A nő, aki forradalmasította Amerika kapcsolatát az étellel.
A szerző visszaemlékezik a háború ideje alatt létrejövő románcra Julia McWilliams és Paul Child között, a menyasszony életet-megváltoztató első ebédjére Franciaországban és az 1962-es megjelenését a televízió képernyőjén, ami Julia-t sztárrá – és a könyvét, a “Mastering the Art of French Cooking”-t bibliává tette.
Julia Child-ról szóló teljes cikk angol nyelven elolvasható a Vanity Fair oldalán.
Ne hagyd ki ezt a ritka lehetőséget, hogy ezeket a kreatív tehetségeket élőben lásd a szinpadunkon:
az író-rendezőjét és két főszereplőjét a “Julie & Julia” című új filmnek, ami alapjául két bestseller szolgált: Julie Powell “Juie & Julia” és Julia Child “My life in France” (Életem Franciaországban).
Szó lesz a film készültéről, -amit augusztus 7.-én mutatnak be a mozik (az USA-ban)-, a pályafutásukról, a művészeti együttműködésről, filmről, ételekről és kultúráról, és arról, hogyan lehet létrehozni a szenvedély, a vakmerőség és a vaj megfelelő kombinációját, – azaz minden lehetséges. A beszélgetésen a sajtót a New York Times munkatársai, köztük az újság étkezési részlegének, a “Feed Me”-nek a rovatvezetője, Alex Witchel fogja képviselni.