Meryl Streep hungarian fansite | www.merylstreep.hu
Belive.hu

A “The Iron Lady”-vel kapcsolatos legújabb híreket a The Daily Mail nevű újságnak sikerült megszereznie, és egyik írójuk állítása szerint Meryl megerősítette a hírt, miszerint valóban ő játsza majd Miss Thatcher-t . Az újságíró csak azt felejtette el közölni, hogy pontosan mikor és hol beszélt erről Meryl:
az Oscar-díjas Meryl Streep megerősítette, hogy ő fogja játszani Margaret Thatcher-t  a szóbanforgó filmben, habár egy brit színésznőt is kiválasztottak, – hogy ő formálja meg az egykori miniszterelnököt a korai éveiben.
A fiatal színész Alexandra Roach, -ki nemrég diplomázott a Királyi Drámaművészeti Akadémián-, szerepe szerint a 20-as éveiben járó Mrs. Thatcher-t fogja megszemélyesíteni a The Iron Lady-ben, aminek  forgatásait január közepén kezdik majd meg.

A két színésznőnek nem csak Mrs Thatcher hanglejtését kell kitanulniuk, hanem egymáséit is.   Mindketten saját maguk végeznek kutatást majd, és tanulnak a régi film-, és rádiófelvételekből. Az egyelőre még nem dőlt el, hogy felfogadnak-e majd egy beszédtanárt, akinek az lenne a feladata, hogy megtanítsa a két színésznőt, hogyan  utánozzák legjobban Thatcher  különleges hangját.
Bár a készítők jól ismerik Meryl legendás képességét az akcentusok utánzásához, lehetséges, hogy most neki is segítségre lesz szüksége ahhoz, hogy azt a korszakot is hűen tudja ábrázolni, mikor Mrs. Thatcher-t, politikai karrierjének csúcsán arra kérte  eszes PR menedzsere, hogy  mélyítse és lágyítsa  gyakran élesen metsző hangját.

A film Abi Morgan forgatókönyve alapján készül és  Phyllida Lloyd lesz a rendezője, kinek neve a “Mamma Mia!” rendezésével kapcsolatban lehet ismerős.

Related Posts with Thumbnails

Írta: Timieee


Nincs hozzászólás »

Nincs hozzászólás

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. Visszakövetés (trackback) URL

Itt és most mindenki elmondhatja!

Hozzászólás beküldéséhez be kell jelentkezni.